Képzeljük el a következő beszélgetést egy gyár vezérigazgatója és a HR egység vezetője közt:
Vezérigazgató: Második negyedévre megérkeznek az új intelligens gépsorok. A termelést radikálisan átszervezzük. A jelenlegi 600 operátor munkakör megszűnik. A termelés biztosításához 15 mechatronikus karbantartó és 8 fő szoftveres szakember elég lesz.
HR vezető: Hát ez, izé…, nagyon…, hogyis mondjam, – és mit vár tőlem?
Vezérigazgató: Készítse elő a csoportos létszámleépítést. A részleteket ebben a dokumentumban olvashatja.
HR vezető: Érintve lesznek az adminisztratív, szolgáltató egységek is?
Vezérigazgató: Jó kérdés. Igen, a második körben. Egyébként értem mire céloz. Azt tudom most közölni, hogy amint végrehajtották az operátorok kiléptetését, az Ön egységét is megszüntetjük. Természetesen addig nehéz munka vár ránk, előre is köszönöm lojális közreműködését.
Két fogalom fűzhető fel erre a történetre. Tudás és bizalom. Kezdjük az utóbbival.
“Anélkül, hogy észrevettük volna, az emberiség hirtelen kilépett a realitásból.” Jean Baudrillard idézi Elias Canetti-t a Pataphysics of Year 2000 c. írása elején. (in: L’Illusion de la fin: ou La greve des evenements, Galilee, Paris, 1992.) Elengedtük a kapaszkodót, eldobtuk mindazokat az értékeket, melyek szervesen fejlődtek és egymáshoz tartoztak a modernség kezdete óta. Az első és a harmadik ipari forradalom között nincs nagy szemléletbeli különbség. Csak technológiai. A negyedik forradalom küszöbén az értékeket illetően egy kiüresedési folyamat körvonalazódása vehető észre, mondja Baudrillard. „A minden érték átkeretezésének nagy nietzschei gondolata pontosan ellentétes módon valósult meg, az értékek visszafejlődésének formájában.” A hamis és igaz, csúf és szép, jó és rossz bináris oppozícióján nem sikerült túljutnunk; mint mondja, nem meghaladás történt, hanem „felbomlás és elmosódás”. A média, az internet nagy bűne, hogy eltörölte az igazság fogalmát és helyére a hihetőség fogalmát ültette. Mivel ez a jelenség a legszembetűnőbben a gazdaság esetében vehető észre, ezért Baudrillard a kereskedelem (mondjuk így:) metafizikájáról teszi meg az első észrevételeket. Az érték logikáját egyre inkább a spekuláció „gazdaságon túli gazdasága” váltja fel, mondja, melyben az értéknek nincs többé kapcsolata a termeléssel, a termelés valóságos feltételeivel. A spekuláció önkényes szabályokkal működő játék („katasztrófa játék”), mely bizonyos szempontból öncélú, ugyanakkor ellenőrizhetetlen is, kicsúszik az eddig bevált kontrollmechanizmusok alól, amik többé már nem érvényesek. A spekuláció előtérbe kerülése és a valóságos dolgok fokozatos háttérbe szorulása nemcsak a gazdaság világára jellemző, de az emberi kapcsolatok terén is hihetetlen értékválságok merülnek fel a horizonton. A bizalom kiüresedése. “Miben, kiben bízhatok?” – teszi fel a kérdést az elbizonytalanodott ember. A helyzet hasonlít az első nagy sokkhoz, a hetvenes években. A Watergate-botrány kapcsán merült fel először a jóléti fejlődés nagy ígéretei között a kétség: “Bízhatok a kormányban?” A politikai hitelvesztés után jött a gazdasági kétség-növekedés. A kétezres évek második felében a piacba vetett bizalom omlott össze, a kormányzatok stabilitásába vetett hitet pedig a növekvő egyenlőtlenség, geopolitikai bizonytalanság és a populisták által generált krízisek olvasztják. Itt állunk most.
A kisebb közösségekben – így a munkahelyi csapatokban egyre inkább egyfajta katasztrofizáló mentalitás nyer teret és ezzel párhuzamosan az individualizmus, az egyéni érdekek védelme uralja a színpadot az együttműködés és összefogás bizalmi kohéziója helyett. Az értékválság a normákhoz való adaptáció felszínességében, töredékességében figyelhető meg. A félelem és szorongás mindenütt jelen van. Bevezető fantázia-beszélgetésünk HR vezetője miképpen áll ki saját team-je és a termelés teljes kollektívája elé?
Egy biztos: jelenleg az egyik legfontosabb feladat a bizalom helyreállítása, megszilárdítása. Ez azonban nem megy az eddig megszokott módon. A régi típusú, a hatalmi hierarchiák mentén képződő (és feloszló) bizalom-dinamika energiát vesztett, kiüresedett. Az „elöljáróság”, a vezetői felhatalmazottság, a hivatali hitelesség – és az ezzel szemben álló alávetettek összekapaszkodás (összekacsintás)- bizalma ma már légüres térben mozog. Tipikus mintáját jeleníti meg ennek a következő „vezetői mondat”: „Bizalmas információ, ezt még nem közölhetjük velük”. Mit nem közölhetünk? Azt, amit amúgy pillanatok alatt megtudnak a virtuális hálózatokból? A szokványos reakciók pozicionális szinten értelmetlenek és azok recepciói inadekvátak. A hatalom biztonsága már a múlté. A bürokrácia sokáig szilárd alapot jelentett, mind egzisztenciális, mind cselekvési értelemben. A „megírta az újság”, a „főnök tudja” magyarázat már gyenge relevanciával bír.. Azaz: elhitetés kérdése. Egy biztos: az információ baudrillardi hitelességvesztése megtörtént. Ma már csak egyetlen dolog van, ami a bizalom alapját képezheti: a valóságos, érzékelhető ember, aki mellettem van.
A tudásról.
Az első ipari forradalom a vízre és a gőz erejére épült, amellyel gépiesíteni tudták az addig emberi erővel végzett fizikai munkát. A második az elektromos energiával teremtette meg a tömegtermelés alapját. A harmadik az elektronika és az IT segítségével automatizálni tudta a produktív folyamatokat. A negyedik ipari forradalom nem a harmadikból következő lineáris “többlet”. Nem egy újabb technológia, amely ráépül az előzőre. Leginkább azzal lehet leírni, hogy minden határ elmosódik. Az eddigi szakterületek, specializációk, technológiák fuzionálnak egy egységnek tűnő valamibe. A fizikai – digitális és biológiai szférák egymásba türemkednek. Klaus Schwab három fő megkülönböztető fogalmat emel ki: sebesség, kiterjedés és rendszer-hatás. (World Economic Forum, The Fourth Industrial Revolution: What it means, how to respond, 2016) Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy egyszerre vagyunk mindenhol. Elég csak megfigyelni egy fiatalt, aki miközben leckéjét írja, zenét hallgatva böngészi a Facebook-ot és teljesen oda lesz, hogy kommentjére egy percen belül nem jött egy lájk sem.
Paul Virilio egy interjúban (A nagy gyorsító a sebesség mesterétől, Balkon, 2011.) rámutatott a pillanatnyiság paradoxonára. Ahogy a huszadik században a sebesség egyre nőtt, ahogy a vonat, az autó, a repülő, stb. egy évszázadon belül fokozta a helyváltoztatás gyorsaságát, úgy értünk el hirtelen egy falhoz, amin nem tudunk átlépni. A fizikai sebesség átváltott a valóság szédült vágtatásába. Az ember nem képes áthaladni, áttörni a pillanatnyisággal egyenértékű valós idő falán. Az időt nem tudjuk meghaladni, mert az felfoghatatlan számunkra. A gondolkodás, a viselkedés, az eszmélés huzalozottsága nem bír a valóság egyidejűségével, a pillanat azonnali változásával. Figyelmünk megosztása gyakorlatilag a fókuszváltás iszonyú sebességnövekedését követeli. Nem megy. (Újra érdemes elővenni Bergson Tartam és egyidejűség c. kissé elfeledett alapmunkáját /Pantheon, 1923/).
A tudás is elért egy falig. A specializációnak vége. Újra felmerül a reneszánsz igény, amit Pico della Mirandola – az egyik legzseniálisabb itáliai filozófus – fogalmazott meg: az egymásnak ellentmondó különböző gondolati rendszerek összebékíthetők. Átfogó művében, a 900 tézisben bizonyítani kívánta, hogy egyetlen filozófiai iskola sem lehet az igazság egyedüli letéteményese, mert valamennyi eszmerendszer tartalmaz igazságokat és méltók arra, hogy együtt tanulmányozzuk őket. (https://plato.stanford.edu/entries/pico-della-mirandola)
A tudásról való beszéd tehát napjainkban eljutott arra a pontra (pillanat!), ahol beláthatjuk: minden mindennel összefügg. Hogy is vettük ezt a kijelentést 20 évvel ezelőtt tudományos szemszögből? A semmiről való üres szócséplésnek… „Minden mindennel… ugyan már… hol egy konkrét bizonyíték?”
Épp itt van a lényeg: a negyedik ipari forradalom tudásbázisa a „Big Data”, a pénzmozgások „Blockchain” –ban történnek, az elemzéseket AI végzi, a termelés pedig IIOT-hálózatban történik… A bizonyíték már érzékszerveinkkel nem tapasztalható, vagy nincs is. Új fogalmakkal kell szembesülnünk a tudás kapcsán: neurális minták, interkonnektivitás, meta-adatok, stb.
A gyárban dolgozó munkás pedig mit érez az egészből? Alkalmazkodunk az egyre csökkenő ciklusidőkhöz és a párhuzamosan végzendő feladatokhoz és mégis semmi sincs biztonságban. Egyre növekvő szorongás önt el mindenkit, mert fogalmuk sincsen, hol a helyük, szerepük, fontosságuk ebben az új, összekötött világban.
Az emberi erőforrásról való gondolkodás.
Gondoljuk végig a következőket. Valóban tudjuk és értjük munkánk értékét? Ismerjük azokat a célokat, amiket cégünk hosszú távon kitűzött és amik megvalósulásához hozzájárulunk? Tudjuk, kitől várhatunk segítséget és ki számít a mi támogatásunkra? Fogaskeréknek, „biorobotnak” érezzük magunkat, vagy szerves alkotórésznek munkahelyünk szervezetében?
Ha az ilyen kérdésekre bizonytalanság kerekedik bennünk, akkor a virtuális pillanatnyiság a munkahelyen is része lesz életünknek. Azt hisszük kontrollálunk, pedig a dolgok csak megtörténnek és következményei kiszámíthatatlanul, váratlanul érik el belsőnket. Életünk így a munkahelyen „mintha-létezéssé” válik, úgy érezzük értéktelenek, pótolhatók vagyunk és egyre növekszik bennünk valamilyen hiányérzet. Düh, agresszió, tehetetlenség, idegesség. Stressz. Katyvasz – érzés, káoszba-vetettség, turba.
Az emberi erőforrás menedzselését végző szervezetről az általános kép egy jó ötven éves tradícióból épül fel jellemzően. A HR-szervezetre úgy tekintenek, mint ami végrehajtja a felső vezetés által kiadott utasításokat. Ha bővülésről van szó, akkor a HR a kiadott létszám-tervek alapján megkeresi, kiválasztja és felveszi az igényelt munkaerőt. Ha a piaci helyzet azt kívánja, a HR végrehajtja a munkaerő át- és kiszervezését. Ha a vezetés úgy látja, hogy az ügyfél-elégedettség javításra szorul, célként tűzi ki a HR számára a fejlesztő tréningek lebonyolítását az ügyféllel kapcsolatban álló munkatársak számára. És folytathatnánk a sort…
Azt már jó 30 éve tudjuk, hogy a termékek valódi piaci értékét és eladhatóságát már nem annyira a konkrét termékjellemzők határozzák meg, hanem olyan „lágy tényezők”, mint a szolgáltatási minőség, az eladás környezeti tényezői és a marketing, PR értéke. Röviden: az emberi faktorok. Mindezek viszont csak akkor tekinthetők igaznak és valódinak, ha a humanitás ténylegesen tetten érhető az előállításban. Az emberi tudás- és energiabefektetés nem a virtuális térben, hanem a kölcsönös bizalmon és felelősségen nyer teret.
Új szemléletre van szükség a túlélés érdekében és ebben a HR megújulásának óriási szerepe van. Mint a természeti törvény kimondja, a világban minden belülről nő kifelé. Kenneth Galbraith szerint: a gazdaság egy élő organizmus. Az emberek ezen organizmus sejtjei és minden sejtnek jól definiálható felelőssége van. A sejteket gondozni kell.
Mita teendő az emberi erőforrásról való gondolkodásban? Újra kell definiálniuk a HR helyét és szerepét a szervezetben. Érett, stratégiai felelősségű HR-re van szükség a továbblépés és a fennmaradás érdekében. Ez a kulcsa a vállalatok túlélésének és a majdani új gazdaság virágba szökkenésének. Sok akadály van – és ezek közül is a legnagyobb a múlt szokásainak, felfogásainak továbbélése és a tudatlanság. A negyedik ipari forradalom kulcsszavai már nemcsak a technológiai szakértők, hanem az érdeklődő átlagolvasó számára is ismertek. A HR kulcsszavai azonban még mindig a régiek: kompetencia, motiválás, teljesítményértékelés, tréning, toborzás, stb. Az semmit nem változtat ezen, hogy a magát „modernnek” gondoló HR vezető elkezdi az olyan „új technológiákat” alkalmazni, mint a „web-interjú”, szoftveres szűrés, profil-alkotás, stb. Attól, hogy a fogalmak újak, a gondolkodásmód még nem fog megváltozni. Egy szál ceruzával is lehet adekvátan reagálni a globálisan új kihívásokra.
A HR új helyének formálása és vezető szerepének megteremtése sokkal könnyebben megy, ha új, friss erőforrásokat vonunk be a folyamatba. Akiket nem köt a szolgai múlt és a régi, megbukott technológiai szemlélet. Olyan szakértőkre van szükség, akik kívülről látják a helyzetet és meglepőnek ható, paradigmaváltó inputokkal tudnak hozzájárulni a változáshoz.
A Human Capital Management (HCM) arról szól, hogy az egyéni értékeket menedzselve mindenkiből kiemeljük azt a készséget, tudást, attitűdöt, motivációt – ami a szervezet egészének legjobban megfelel. A fókusz: a tudás. A HR szervezet ebben a fókuszban a globális szervezeti tudást emeli magasabb szintre. Tanácsadóként a folyamatok, összefüggések ismeretének elmélyítését végzi, valamint a HR-es eszköztár ismeretanyagát fejleszti a szervezet egésze számára. Facilitálja a tudásmegosztást, mentor programokat vezet be. A munkaerő felvételt is tágabb keretben végzi: piaci kutatásokat végez az optimális elérés és megszerzés érdekében, információkkal látja el a menedzsmentet a munkaerőpiac nemzetközi trendjeiről. Legfőképpen pedig: újraépíti és elmélyíti a bizalmat a résztvevők között – a boltívek építésével. Minden ember, minden tudás- és tapasztalatfajta, minden életminőség-jellemző között összeköttetést teremt, minden részmotiváltságban, rész-igazságban megláttatja az egészet. Újra felébred Pico della Mirandola és a reneszánsz szinkretizmus – csak egy poszt-modern köntösben, ujját a hálózatok vibráló csomópontjain tartva.
Hogyan zajlana a bevezetőben olvasható fantázia-beszélgetés másképpen?
Vezérigazgató alias: A Out12 projektet beindítottuk. A terminálokra seed-elje a logout-okat.
HR vezető alias: Összekötés az SAP PD moduljával engedélyezett?
Vezérigazgató alias: Nem valid. Direkt dataflow az érintettekkel. A kirúgás a terhelés mentesítés a CP4 alapján megy.
Igazából nem tudjuk. Ha tudnánk, nem beszélhetnénk forradalomról. Nemhogy a negyedikről. Milyen radikális változás az, ami még egy cikkben is rutinszerű befejezés lehet? A fantázia beszélgetés még nincsen kész. Mert a gondolatok sincsenek készen.
Yuval Noah Harari meglátását tartom igaznak: „A tudományos forradalom nem a tudás forradalma volt. Hanem legfőképpen a tudatlanságé. A nagy felfedezés, amely a tudományos forradalmat útjára indította, annak a felfedezése volt, hogy az ember nem ismeri a választ a legfontosabb kérdéseire.” A negyedik ipari forradalom küszöbén is erről van szó. Nem tudunk semmit.
Juhász Tibor