A gyerekmunkával kapcsolatban mindig azt a kérdést kell feltennünk: „Miért, milyen célból végez a gyerek munkát?”
A válaszhoz először azt nézzük meg, hogy tekintettek a gyerekre az eltelt századok során. Két markáns szemlélet figyelhető meg a történészek szerint. Az egyik a gyermeket tökéletlen, „kis felnőttnek” tartotta, majd a felvilágosodás az „ártatlan, romlatlan gyermek” képét helyezte előtérbe. Ez a szemlélet az ipari forradalom kiteljesedésekor párhuzamosan élt. A bányákban, gyárakban és a földeken dolgozó gyermekek a kizsákmányolás és a családfenntartás érdekében sorvadtak és váltak korán érő felnőttekké és sorsuk gyakran a betegség és a korai halál volt. Ugyanakkor a kialakuló polgárság és az arisztokrácia köreiben a „csodálatos, tehetséges kis angyalkák” tündököltek. Megjelentek a művészvilágban a csodagyerekek – csak Mozartot, vagy a modern sztár-gyerekek első példáját, Liszt Ferencet említhetjük, akik már tízéves korukra ünnepelt, elismert művészek voltak.
Mi a helyzet ma?
A fenti kérdés kapcsán a válasz kettős lehet. Egyrészt sok gyermek igenis a családi hagyományok és szokásrend szerint kezd el dolgozni – főleg vidéken, a mezőgazdaságban. „Nagyapám is, apám is így kezdte, tőlem is ezt várják.” A nagykorúnak tartott tizennégy éves gyereket a felnőttek maguk közé fogadják, innentől a munka során ugyan úgy kell teljesíteniük, mit az idősebbeknek, de ugyanaz jár nekik is. A fiúknak innentől meg van engedve a munka közbeni cigaretta, a borivás –és fizetséget, járandóságot is kapnak.
A városi gyerekeknél más a helyzet. Számukra a családi kultúrából eredően nem kéne dolgozniuk – illetve ha mégis, annak két oka lehet. Vagy a család egzisztenciája miatt kell pénzt keresniük, vagy saját céljaikat szeretnék elérni – természetesen valami tárgy megvásárlásáról van leginkább szó. Az előbbi városi gyereksors útja hasonlít a kétszáz évvel ezelőtti, bányában, gyárakban dolgozó gyerekekéhez. Mivel a munka törvénykönyve pontosan szabályozza a munkavégzés feltételeit, ezért ők leginkább bújtatva, illegálisan dolgoznak. És ki vannak szolgáltatva. Építkezéseken, kis házi üzemekben, az utcán – mind-mind veszélyeztetett körülmények között, megalázó helyzetben teszik ezt.
Akik valami elérése miatt saját indítékból vállalnak munkavégzést, az más. Itt a veszélyeztetés nem merül fel, mert maguk akarják. Tudatosan vállalják. Ha kell, abba is hagyják. Többnyire legális keretek között.
A leginkább pozitív és a fejlődést is alátámasztó út az, amikor egy serdülő iskolában, vagy hobbiból tanult szakismeretét viszi ki a munkaerőpiacra. Például egy informatikai szakközépbe járó 16 éves gyerek adatbevitelt vállal, vagy számítógépet szerel, vagy mobiltelefon-szervizben vállal munkát. Ez a helyzet teljesen támogatja jövőbeli fejlődését, hiszen nincs ellentétben tanulásával, sőt, hamarabb lesz képes a tanultakat a gyakorlatban alkalmazni.
Minden más munkavégzés, ami a tanulás rovására megy, kiszolgáltatott helyzetbe viszi a gyereket. A fizikai erő gyermekkori bérbevevése nem más, mint kizsákmányolás. Kivétel persze az előbb említett vidéki sors, ahol a gyerek a mezőgazdaságban fog dolgozni felnőttkorában, csak ezt már tizenévesen elkezdi. Itt egyenes, töretlen az út és egyfajta helyénvaló tanulást jelent. Csakhogy ez a modern, európai mezőgazdaságban idegenül hangzik – ez még a több száz éves gyökerekből táplálkozó falusi kultúra szerves maradványa, ami egyre inkább eltűnik a hazai vidéki életből.