2. rész: a munkavégző képesség dimenziói
Az 1. részben tárgyaltak alapján talán érthető, miért nem érünk el átütő sikert, ha pusztán egy beszélgetés során próbáljuk meg kideríteni jelentkezőnk alkalmasságát. (Egy markánsan nyitott, kifelé forduló, extrovertált karakter az interjú során többnyire előnyben van az introvertálttal szemben, hiszen ez előbbi könnyebben teremt kapcsolatot, fellépése magabiztosabb, ügyesebb, ugyanakkor eme tény semminemű összefüggést mutat munkavégző tevékenységével kapcsolatban. Mi több, az introvertált irányultság fontos kelléke a feladatban történő elmélyülés, a tartós koncentráció képességének.)
Előzőleg már utaltunk rá, a munkaerő kiválasztása során célunk, hogy megtaláljuk azt a munkavállalót, aki adottságai, képességei, személyiségjellemzői révén alkalmas az adott munkatevékenység ellátására, továbbá tartós, hosszú távú munkavégzését valószínűsíthetjük.
Bár valószínűsítési folyamatról beszélünk, ennek mértéke – értelemszerűen – cseppet sem elhanyagolható. (Sajnálatos módon, attól, hogy nagyon rossz a beválási arány, ráfordításaink még nem lesznek jelentősen alacsonyabbak!)
Tekintve, hogy a kiválasztás költségei lehetőségeinkhez mérten adottak, jobbára a beválás valószínűségének növelését, illetve a kiválasztás kockázatainak csökkentését tűzhetjük ki célul.
Olyan, a magyar populációra sztenderdizált (hitelesített) vizsgálati eljárások alkalmazásával érhetjük ezt el, melyek objektív, az egyén adottságainak és pszichés jelenségeinek átfogó mérésére alkalmasak. Többek között ide tartoznak a különféle képességvizsgáló tesztek, teljesítménypróbák, személyiségi kérdőívek, valamint a pszichológiai mérőműszerek.
Használatuk során alapvető célunk az ember munkavégző képességének feltárása, melynek produkciófelületét négy – egymással szoros kölcsönhatásban álló – dimenzió mentén vizsgálhatunk.
Az ember munkavégző tevékenységének dimenziói:
I. dimenzió: Mentális képességek (intellektus, intelligencia)
Diagnosztizálása az általános tudás vizsgálatával történik:
Az intelligencia „az egyén azon globális képessége, amely által célszerűen cselekedni, racionálisan gondolkodni, és környezetével hatásosan érintkezni tud” (Wechsler)
A vizsgálat eredményeképpen mérhető az egyén azon intellektuális tevékenysége, melynek segítségével dolgok, összefüggések közül képes lesz kiválasztani a leghelyesebbet. (Például: a munkatevékenység végzése szabályok sokaságához kötött, ugyanakkor tudjuk jól, képtelenség minden helyzetre szabályt alkotni. Az egyénnek rendelkeznie kell a transzferálás képességével, vagyis azzal, hogy egy korábban megtanult szabályt más, új szituációra is képes legyen alkalmazni.)
II. dimenzió: A személyiség
A személyiség fogalmán „értjük mindazt, ami megkülönböztet bennünket másoktól. A személyiség magában foglalja tehát az örökölt, a velünk született, vagy a környezetünkkel való állandó kapcsolatok hatására létrejött külső és belső tulajdonságok összességét, a belőlük kialakuló, a tanulással, neveléssel, utánzással elsajátított szokásokat, magatartási formákat, életünk korábbi szakaszainak hatásait, nyomait, egyéni alkalmazkodó képességünket, a közösséggel való kapcsolataink formáit, módjait, és cselekvési motivációkat, törekvéseinket.”1 Ha ismerjük egy ember személyiségét, akkor – nagy valószínűséggel – azt is bejósolhatjuk, hogy bizonyos élethelyzetekben miképp fog viselkedni.
A munkát végző ember személyiségének teljességével vesz részt a munkatevékenység ellátásában (alakításában), így az eredményes munkavégzés – a tartós beválás – egyik legfontosabb kritériuma a személyiségjellemzők megismerése. A munkapszichológiában használatos személyiségi kérdőívek (melyek értelmezése természetesen munkapszichológusi feladat!) ezért fordítanak kiemelt figyelmet az egyén:
- Szociális készségeinek vizsgálatára (extrovertáltság – introvertáltság, beilleszkedés)
- Pszichés stabilitásának, kiegyensúlyozottságának feltárására (a munkavégzés során fontos elvárás, hogy az egyén képes legyen érzelmeinek, indulatainak racionális ellenőrzésére, szabályozására)
- Felelősségtudatának, megbízhatóságának vizsgálatára (képet alkothatunk arról, hogy az egyén képes-e azonosulni, a szervezet értékrendjével, elfogadja-e a vele szemben támasztott elvárásokat.)
- Pszichés érzékenységének, szorongásának feltárására (a szociális kapcsolatok működésében nehézséget okozó pszichés feszültségek szintjének diagnosztizálása, mint az optimális munkavégzést akadályozó/nehezítő tényező)
- Konfliktuskezelési stratégiájáról (megtudhatjuk, vajon képes-e az egyéni és/vagy társadalmi érdekek, ellentmondások mentén kialakult feszültségeknek a helyzethez adaptált megoldási stratégiájának alkalmazására)
- Vezetői készségének regisztrálása (alkalmas-e az egyén közösségek, csoportok összefogására, irányítására; képes-e elfogadtatni magát környezetével; hogyan alakítja társas kapcsolatait stb.)
III. dimenzió: A motiváció
Teljesítménymotiváción a feladat elvégzésére irányuló késztetés erősségének, illetve irányultságának szintjét értjük. A motiváció irányultságát tekintve belső (intrinsic) vagy külső (extrinsic) alapú lehet. A motiváció mértékének, irányultságának feltárása többek között azért fontos, mert az alulmotiváltság a minőségi/mennyiségi teljesítés akadályát képezheti.
IV. dimenzió: A pszichomotoros készségek
Ismert, hogy a különféle munkafolyamatok egymástól eltérő munkatempót, munkaritmust feltételeznek. (Így például a szalagrendszernél kötött ciklusidő határozza meg a munka ritmusát, ezzel szemben a minőség-ellenőrzés egyedi ritmusban végzendő munkafeladat.) Az, hogy az egyén képes lesz-e a ciklusidő által megkövetelt munkatempóban dolgozni, alapvetően a pszichomotorium függvénye – melynek diagnosztizálása érdekében mérjük a munkavégző képesség dinamizmusát, valamint a megosztott figyelmi képességet. (Ez utóbbinak jelentőségét a dolgozóval szemben támasztott minőségi illetve mennyiségi elvárások determinálják, hiszen a napi munkavégzés során – a végzendő munka nehézségi fokától függetlenül – azonos kritériumoknak kell megfelelni.)
Az ember munkavégző tevékenységét – mint fentebb láttuk – a mentális képességek – a személyiség – a motiváció – és a pszichomotoros készségek dimenzióján keresztül vizsgálhatjuk. Érdemes talán néhány szóban megemlíteni egy ötödik tényezőt, amely nem meghatározója, hanem alakítója a munkavégző tevékenységnek. Konkrétan a pszichés elfáradásról van szó, melynek munkavégzésre gyakorolt hatásáról valószínűleg mindnyájan sokat tudnánk mesélni. Csökken a munkateljesítmény, nő a hibázások, tévcselekedetek száma, romlik a figyelemteljesítmény – mi több, szakemberek nagyon sok (üzemi) baleset elsődleges okaként is a fáradtságot jelölik meg. A fáradtság jelentősen befolyásolja hangulatunkat, a környezeti ingerekre adott válaszainkat – ami viszont a munkahelyi társas kapcsolatok működését veszélyeztetheti.
A pszichés elfáradás hátterében három olyan tényező áll, melyek önmagukban is alkalmasak a célzott hatás elérésére. (Vagyis nem szükségszerű egymással kölcsönhatásban állniuk!)
A pszichés elfáradás elemei:
- megterhelés és igénybevétel
- monotónia
- pszichés telítődés
Minden esetben a munkatevékenység jellege határozza meg a domináns tényezőt. Például a szalagszerű termelési rendszerek esetében tipikusan a monotónia-tűrés kérdése válik jellemzővé.
A monotónia fogalmán egyébként a nagy gyakorisággal és csekély változatossággal ismétlődő tevékenységet értjük, melynek tartós végzése jelentősen növelheti a minőségileg hibás termékek gyártását, illetve tévcselekedetek előfordulásának gyakoriságát. A monoton munkafeladat okozta pszichés terhelés tűrése egyénenként erőteljesen különböző lehet, ezért munkapszichológiai vizsgálataink során mérését kiemelten fontosnak tekintjük.
Bár az ember munkavégző tevékenységének átfogó vizsgálata különféle értékek, számok sokaságát fogja eredményezni – óva intjük az e kérdéssel foglalkozó szakembereket attól, hogy az adatok értelmezése során egyetlen dimenzió kizárólagos prioritását ismerjék el. (Így például nem hagyhatjuk figyelmen kívül a képességek fejleszthetőségének lehetőségét sem!) Adekvát képet kizárólag az adatok átfogó értelmezésével kaphatunk. Erre utal az alábbi példánk is, mely szemléletesen mutatja be a pszichomotorium és a személyiség irányultságának kapcsolatát:
